Mindenki tudja ki találta fel a Windows-t vagy a webet, de azt talán még mi sem tudtuk, hogy a linkekkel mi a helyzet.
Az első írásos emlék 1934-ből származik: Paul Otlet (előadóművész, ügyvéd, építész, békeaktivista és feltaláló – amolyan reneszánsz ember volt) tollából származik.
Otlet leírása szerint „hálózatba kötött gépek tárolnák a könyvek tartalmát – a könyvek között interlinkek és hivatkozások segítségével lehetne navigálni”.
A linkeket tehát Otlet találta fel még 1934-ben, bár a technológia még nem tette lehetővé, hogy elképzelését a gyakorlatba ültesse át.
1965-ben Ted Nelson megalkotta a „hypertext” kifejezést, 1966-ban a Stanford Egyetemen Doug Engelbart NLS „oN-Line System” nevű prototípusában először használta a gyakorlatban is a „hypertext”-et. Az első verzióban még csak a dokumentumon belül lehetett "ugrálni", később azonban már több dokumentum is össze volt fűzve linkek segítségével.
Forrás (szöveg és kép) : http://hvg.hu/Tudomany/20100225_link_feltalalo ; http://techline.hu/it_vilag/20100224_link_feltalalo_otlet_engelbart_berners_hy.aspx
Dátum: 2010.02.25
2010. február 27., szombat
2010.02.26- Így változnak a spamek
A BiDefender szakértői az elmúlt két év során kiküldött több millió kéretlen levél tartalmát elemezték, hogy megvizsgálják, milyen szavak szerepelnek a leggyakrabban a spamekben.
Az alábbiakban 2008 novemberétől kezdve elemezi a cikk a spamlevelek tartalmának változását:
2008 november 11-19
Az ártatlan 'please' szócska szerepel a legtöbbször a levelekben, egy nigériai lottó scam miatt, melyben a csalók lottónyereményre vagy örökségre hivatkozva kérték a címzetteket arra, hogy küldjenek pénzt a költségekre.
Különféle gyógyszereket és számítástechnikai eszközöket is hirdettek a levelekben ebben az időszakban.
2009 február 5-11
A 'please' szócska mellett megjelenik a 'news' szó is, a levelek igen csalogatók voltak pl. 50 tipp az élet és az anyagi helyzet javítására” tartalommal hívták fel a figyelmet az olvasókra.
2009 május 6-13
A WebMD -egy valós egészségügyi weboldal nevét- "kölcsönözték" a spammerek a leveleknek, az oldal szerkesztőinek nevével feltüntetett levelekben olcsó és/vagy hamis gyógyszereket kínáltak.
2009 szeptember 23-30
Az USA-béli adó visszatérítés határideje, emiatt is volt a ''tax" a leggyakoribb szó, csakhogy adó visszatérítés helyett a Zbot/Zeus kártékony programot töltötték le a linkre kattintva az olvasók, amivel később jelentős anyagi kárt is okoztak a csalók: ellopták a jelszavakat, felhasználóneveket és online átutalásokat végeztek.
2010 január 6-13
Hamis Viagrát hirdető levelek.
Forrás (szöveg) http://hvg.hu/Tudomany/20100226_spam_valtozas_trend
Dátum: 2010.02. 26.

2010. február 23., kedd
2010.02.23- Már a szakításra is közösségi portálokat használjuk.
Közvélemény-kutatások kimutatták, hogy egyre inkább nő az online szakítások száma és mivel rendkívül divatos lett a közösségi oldalak használata, sokan ezt a platformot használják, hogy elmondhassák párjuknak: VÉGE!
A DateTheUK társkereső kutatásán a megkérdezettek 34%-a állította, hogy e-mailben már vetett véget a párkapcsolatának, 13%-uk pedig egyszerűen megváltoztatta a közösségi oldalon családi állapotát "egyedülállóra".
Sőt mi több, ha ez még nem elég felháborító: 'csupán' 1%-a a megkérdezetteknek bátorkodott Twitteren leírni azt, hogy ő immár újra szabad.
"A digitális szakítás lassan egyeduralkodóvá válik. Könnyebb és elkerülhető általa minden félreértés" - mondja megengedően Sean Wood, a társkereső szolgálat marketingvezetője.
Véleményem szerint az online szakítás a szakító félnek tényleg egy egyszerű megoldás, mert nem szembesül a következményekkel, nem kell fájdalmas szakítós jelenetet és helyzetet átélnie, ellenben sokkal becsülendőbb az, ha szemtől-szemben közöljük a tényt párunkkal.
Forrás (szöveg): http://www.hvg.hu/tudomany
2010.02.23

Címkék:
Facebook,
közösségi oldalak,
szakítás,
Twitter
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)